Interview (hun)


Billabong Interjú Pankával


Kemény fél éven vagy túl a térdszalagszakadás után. Hogy áll most a rehabilitációd? A rehabilitációval jól haladok, minden nap edzek a suliban. Az első félév nehéz volt,de szerencsére már majdnem túlvagyok rajta.

Mi volt a legnehezebb amivel meg kellett küzdened?Kibírni a nyarat úgy,hogy nem snow- vagy wakeboardozok. Na és nézni a többieket ugrálni,miközben én csak a park mellett csúszkálhatok.

Mikor kezdhetsz el ugratókat, korlátokat koptatni? Múlthéten már csúszkáltam boxokon, jövőhéten pedig már rámerészkedek ugratókra is. Először persze csak a kicsiken szabad,de idővel jöhetnek a nagyobbak is..remélem.

Hogy érzed, sok idő lesz visszaszerezni a magabiztosságot?Biztos nem lesz könnyű. De remélem eljön az a pillanat amikor teljesen elfeledkezhetek a sérülésemről és már semmiben sem fog hátráltatni.Hiszen ez a legnehezebb,hogy tudom,hogy most még nem szabad megerőltetni,így nem tudom,meddig mehetek.
A junior világbajnoki címed után rengeteg figyelem irányult rád. Milyen érzés volt a kamerák keresztüzében lenni?
Jó érzés volt, hiszen Magyarországon ez a sport nem éppen gyakori. Egy idő után azonban fárasztó mindig ugyanazokra a kérdésekre válaszolni:)
Az idei versenynaptárad is sűrű, melyik lesz az első versenyed?
A térdem miatt csak januárban indulhatok versenyen, ez pedig az O'neill Evolution lesz Svájcban.
Erős kezdés lezs. Rögtön egy hat csillagos TTR verseny. Melyik versenyt várod a legjobban?
Ezt nehéz megválaszolni,úgy fogalmaznám,hogy a februáriakat,hiszen akkor majdhogynem "beutazom a világot". Ekkor lesz a vb Osloban és világkupa Kanadában. Fárasztónak igérkezik, de biztos szép emlékekkel jövök majd haza.
Mennyit leszel úton? Tavaly sikerült megszokni, hogy hosszú hetekig táskából élsz?
Mint már említettem,a február lesz a leghúzósabb,egész hónapban úton leszek.Tavaly már eléggé hozzászoktam,mondjuk a pakolás néha gondot okoz,a hosszabb utaknál mindig attól tartok,hogy elfeljtek valami fontosat.
Mik a terveid az idei szezonra, milyen trükköket szeretnél kigyúrni?
Idén többet szeretnék korlátokon csúszni, ugratón pedig a frontside forgásokat, back 720-at és valami switch trükköt szeretnék, de ez persze majd télen derül ki, mindenesetre megteszem a tőlem telhetőt.
Hogy látod a női mezőnyt? Inkább a trükkök technikai nehézsége számít vagy az, hogy a legnagyobb ugratókon csinálj, esetleg egyszerűbb trükköt?
A női mezőnynél inkább a stílus,grabek,ugrató mérete számít,mivel mi nem csinálunk olyan nehézségű trükköket,mint a fiúk,és sokan ugorják ugyanazt.
Kire nézel fel a női mezőnyből?
A női mezőnyből Jamie Andersonra és Ty Walkerre nézek fel a legjobban. Jamie-re,mert a trükkjeit olyan magabiztossággal és stílussal adja be,hogy simán veri a technikailag nehezebbeket. Ty Walkerre pedig, mert 14 éves kora ellenére hihetetlen gyorsasággal tör előre példát mutatva a jóval idősebb ellenfeleinek.